Közterület-felügyelők tevékenységére volt szükség Nemes László egykori pestszenterzsébeti alpolgármester nagybácsijának roncsautója ügyében. Megérkeznek a közterület-felügyelők. Egy hölgy, és egy úr. Az úr egyből flegmán kezdi a kommunikációt, intézkedés alá von, kéri az irataimat, visszatart, nem enged távozni a helyszínről kedvem szerint, de mint kiderül, egy gyakornok csupán, sem jelvénye, sem a nevét tartalmazó felirat nem látható a ruházatán sehol, és nem rendelkezik semmilyen igazolvánnyal, ami azt hivatott igazolni, hogy egy valódi Közterület-felügyelő áll előttem.
A szabályok értelmében intézkedésre a fent körülírt ember nem jogosult! A gond nem csak ez, hanem az is, hogy minden szabályszegést maga a felügyelő próbál kimagyarázni. Meggyőződésem, hogy ismételten egy teljes mértékben alkalmatlan ember kerül újként a Közterület-felügyelethez, aki nem érdekelt a szabályszegések felszámolásában, csak a kisebbségi komplexusának levezetése a cél a vállalt feladattal.
Ott ugrált előttem a figura, mint egy bohóc, mert a viselkedése alapján egy bohócra hajazott a legjobban. Csípőre tett kézzel “intézkedik”, miközben önállóan nem is intézkedhetne. A vele lévő hölgy meg sem szólalt, csak a Rendőrséget hívta. Aztán a kiérkező rendőrök megkérdezték, hogy miért hívták ki őket… 😀 Semmi ok nem volt rá! Ezzel együtt a rendőr elmagyarázta a Közterület-felügyelőnek azt is, hogy a kitűzött jelvénye, és az igazolványa igazolja a Közterület-felügyelőt. Ezek közül a velem szemben intézkedést kívánó úr egyikkel sem rendelkezett. Ezért gondolom azt, hogy egy bohóccal találkoztam.